Július közepén a Kossuth rádióban új hír látott napvilágot, mégis lehet gyermekjátékokat és illatszert árusítani, adta hírül a Kossuth rádió!A Kossuth rádió honlapjáról!
A fürdővízzel együtt a kormány a gyerekjátékot is kiöntötte. Tavasszal ugyanis - uniós hivatkozással - olyannyira megszigorított egy rendeletet, hogy azzal megtiltotta a gyermekjátékok és kozmetikumok piaci árusítását. Most enyhült a szigor. Hallgassa meg!
Újra lehet játékot és kozmetikai eszközöket árulni a piacokon - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő. A korábbi, április elején életbe lépett rendelet szerint ugyanis nagyon szigorúak voltak a piacon való árusítás feltételei. Ez nemcsak a kereskedők dolgát nehezítette meg, hanem a kisgyerekes családokét is, hiszen ezeket a termékeket nagyon nehéz volt máshonnan beszerezni.
Az 1995-ös piactörvényt az uniós jogharmonizáció miatt kellett megváltoztatni - mondta a szóvivő. Ezért a piacon való árusítást szigorúbb feltételekhez kötötték. Az új szabályok a játékokra és a kozmetikai szerekre is vonatkoztak, mivel azonban - Szollár Domokos szavai szerint - a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték a kádból, most enyhítenek a rendeleten. Hozzátette: ezt több tízezer vállalkozást érint.
Elsőként a kereskedők kezdeményezték, hogy töröljék el a tilalmat - mondta a Krónikának Czibula Zoltán, a Kiskereskedők Országos Szövetségének Békés megyei titkára. A szervezet levélben fordult a Békés megyei parlamenti képviselőkhöz a helyzet rendezése érdekében. A kiskereskedők érdekképviselője szerint a piacon való árusítás megtiltása alkotmányellenes, hiszen üzletben is lehet veszélyes játékokat árulni.
Egyetértenek azzal, hogy az elektromos hálózatról működő készülékek árusítását tiltják, de nem hiszik, hogy a homokozó vödör, a léggömb, az egyszerű játékok, amelyeket egyébként a piacokon árusítanak, veszélyesek lennének a lakosságra nézve. Ha mégis találnának ilyen termékeket, akkor azokat az árusokat kell felelősségre vonnia a fogyasztóvédelemnek, akik elkövették a szabálytalanságot - közölte Czibula Zoltán.
Annak idején azért korlátozták a kozmetikumok és játékok árusítását a piacokon, mert sok volt a szabálytalanság, elsősorban az importárukkal kapcsolatban - közölte Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesületének jogásza. Sok esetben nem voltak megfelelők a magyar nyelvű címkézések, három éven aluliaknak olyan játékokat árultak, amelyet könnyen lenyelhettek volna, vagy éppen kopott róla a festék, vagy elemmel működtek, és nem volt biztonságos az áramvezetésük - sorolta. A jogász hozzátette, hogy a termékért a gyártó és a kereskedő felel. Szabálytalanságok pedig az üzletekben is vannak.
Diós Judit